#választás 2014



Kirúgni Ron Werbert
 

Kirúgni Ron Werbert

Az egy egészen természetes folyamat, ha egy politikai párt egy sorsdöntő választási vereség után meneszti kampánytanácsadóját. De ha az MSZP-ben bárki azt gondolja, hogy kizárólag Ron Werberre tolhatja a párt 2010 utáni második kétharmados vereségéért a felelősséget, akkor súlyosan téved.

sabater sabater

Túléljük ezt is, azután meghalunk
 

Túléljük ezt is, azután meghalunk

Az ország egy része most újabb négy évig, tehát összesen immár nyolcig, arra készül, hogy lebontsa azt a rendszert, amelyet a másik épített föl egy olyan rend helyén, amelynek lebontására maga is nyolc esztendeig készülődött. Sose lesz vége.




„Horn Gyula népe a Jobbikra szavazott” – rendpárti MSZP jöhet
 

„Horn Gyula népe a Jobbikra szavazott” – rendpárti MSZP jöhet

Személyeskedés volt, de Mesterházy Attila pártelnök elsőbbségét senki nem kérdőjelezte meg az MSZP szombati választmányi ülésén, melyen a választási eredményt értékelték. A központi téma a Jobbik előretörése, és az erre adandó baloldali válasz volt. Mesterházy új programot, „rendpárti MSZP-t” ígért, a kifejezés néhány küldöttnél kiverte a biztosítékot.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc

Meglehet a kétharmad
 

Meglehet a kétharmad

Kucsák László, a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje nyerte el a budapesti 15-ös választókerület országgyűlési képviselői mandátumát. Kunhalmi Ágnes gratulált a győztesnek. A mandátumok máshol sem cseréltek gazdát, így valószínűleg meglesz a Fidesz kétharmada.

MTI MTI


Ma kiderül, van-e kétharmad
 

Ma kiderül, van-e kétharmad

Ma fejezik be az országgyűlési képviselőválasztás szavazatainak számlálását, ezt követően az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok megállapítják a választás választókerületi eredményeit, tehát azt, hogy kik nyertek mandátumot. A szavazatok körülbelül 1,5 százalékát kell szombaton összeszámlálni.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Mesterházy:
 

Mesterházy: "Farkasvakságban szenvedtünk"

Hiába járták le a lábukat az MSZP tagjai és aktivistái a kampányban, a párt, és az Összefogás tagjai éppen azt a hangulatot nem érzékelték eléggé, ami a Jobbiknak sok településen második helyet hozott – mondta el a hvg.hu-nak adott interjújában Mesterházy Attila. A párt kudarcértékelő szombati választmányi ülése előtt a párt elnöke arról is beszélt, reális veszély, hogy a Jobbik második helyen végez az EP-választásokon. Látják azt is, hogy a kistelepülésen élők nem értik a párt üzeneteit, így ezen változtatni kell.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc



Lemondott az MTI fotószerkesztője
 

Lemondott az MTI fotószerkesztője

Pénteken lemondott az MTI fotószerkesztőségének vezetője – értesült a hvg.hu. Azt követően történt ez, hogy a múlt vasárnapi választásokon a hírügynökség fotósát visszarendelték abból a szavazóhelyiségből, amelyben Orbán Viktor és felesége szavazott.

hvg.hu hvg.hu


 

"Kivittük az Üteget, most hordjuk a Motor utat" – A romák leszavaztak a Fideszre

Még azokban a választókerületekben is, ahol kicsi volt a különbség a Fidesz–KDNP és a helyben második legerősebb párt jelöltje között, a romatelepekhez tartozó szavazókörökben a kormánypárt hatalmas fölénnyel győzött. De ugyanez volt a helyzet azon a telepen, amely iskolai szegregációs peréről híresült el. A Fidesz szövetségese, a Lungo Drom helyben rendkívül eredményesen mozgósított. A Roma Sajtóközpont tíz helyszínen követte az április 6-i eseményeket.

Kadét Ernő - Kovács Richárd Kadét Ernő - Kovács Richárd

Botka a választási kudarcról:
 

Botka a választási kudarcról: "megértettük, hogy ez nem volt elég"

Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere nem csinált titkot Kálmán Olga vendégeként abból, hogy szerinte változásra van szükség a pártban, az orbáni centrális erőtér pedig működött. A szocialisták országos választmánya szombaton összeül, ám Botka szerint itt még nem születik "megoldás" a választási vereség után.

hvg.hu hvg.hu

A halk szavú, aki legyőzte a csepeli rezsilovagot
 

A halk szavú, aki legyőzte a csepeli rezsilovagot

Akik közelről ismerik, azok halk szavú háttérembernek tartják az Együtt-PM színeiben egyedüliként egyéni mandátumot szerző Szabó Szabolcsot. Kívülről érkezett a politikába, de igazi csepeli lokálpatriótaként, és egy jó csapattal sikeres kampányt vitt végig. Nem kisebb nevet vert, mint Németh Szilárdot, a rezsiharc főparancsnokát, Csepel polgármesterét. Portré.

Egri Gergely Egri Gergely